A kiégés – a lélek lassú elsivatagosodása
(tanulmány)

A modern ember egyik különös tragédiája, hogy miközben egyre több eszköze van az élet megkönnyítésére, egyre gyakrabban érzi magát megterheltnek, kifáradtnak és üresnek. Mintha a civilizáció fényei között valami belső mécses kezdene kialudni. A kiégés nem egyszerű fáradtság: a fáradt ember pihenés után újra erőt talál, de a kiégett ember gyakran már azt sem tudja, miért kellene újra lángra gyúlnia. A kiégés olyan állapot, amelyben az ember nemcsak erejét veszíti el, hanem kapcsolatát is azzal, amiért valaha dolgozott. A szakirodalom szerint a kiégés leginkább tartós, kezeletlen munkahelyi stressz következménye, amelyhez kimerültség, eltávolodás és a hatékonyság érzésének csökkenése társul.

Németh László egyik nagy témája az ember belső művelése volt: az a kérdés, hogyan maradhat az ember egész akkor is, amikor körülötte a világ szétesőben van. A kiégés is ilyen belső válság. Nem csupán a test fáradtsága, hanem a lélek tiltakozása egy olyan életforma ellen, amelyben túl sok a kötelesség, de kevés az értelem; túl sok a teljesítmény, de kevés az öröm.

Az ember nem gép. A gépet addig lehet hajtani, amíg alkatrészei bírják. De az emberben van valami titkos tartomány, amelyet nem lehet pusztán akarattal működtetni. A léleknek nemcsak feladat kell, hanem cél; nemcsak munka, hanem hivatás; nemcsak eredmény, hanem jelentés.

A kiégés gyakran azoknak az embereknek a betegsége, akik valaha nagyon is hittek valamiben. Nem a közönyös ember ég ki legkönnyebben, hanem az, aki sokáig adott magából. A tanár, aki minden gyermekben egy jövőt látott. Az orvos, aki minden betegben egy szenvedő embert. A lelkipásztor, aki minden lélekben Isten keresését. Az édesanya, aki családja minden terhét magára vette. A szolgálat embere, aki egyszer csak arra ébred, hogy már nincs miből adnia.

A kiégés egyik legmélyebb oka éppen ez: az ember kifelé él, miközben befelé lassan elfogy. A világ a teljesítményt kérdezi: „Mit tettél?” A lélek azonban egy másik kérdést tesz fel: „Ki lettél közben?”

A kiégett ember sokszor nem azért lesz hideg, mert nincs szíve, hanem mert túl sokáig hordozta a szívében mások terheit. Az érzéketlenség néha nem kegyetlenség, hanem védekezés. A lélek, amely túl sokáig volt tűz, hamuvá lesz, hogy megőrizze utolsó parazsát.

A kiégés jelei sokfélék lehetnek: állandó fáradtság, örömtelenség, ingerlékenység, elszigetelődés, a munka iránti közöny, valamint az az érzés, hogy az ember már nem képes úgy teljesíteni, mint korábban. De a legnagyobb veszély talán nem ezekben a tünetekben van, hanem abban a belső mondatban, amely lassan megszületik: „Már semminek nincs értelme.”

Ez a mondat a lélek éhségének jele.

Mert az ember nem pusztán kenyérrel él, és nem pusztán sikerrel. A munka nem lehet az élet egyetlen oltára. Aki mindent feláldoz a feladatért, végül magát az áldozatot veszítheti el: saját személyét.

A gyógyulás ezért nem egyszerűen több pihenést jelent. A pihenés fontos, de a kiégett embernek nemcsak alvásra van szüksége, hanem újrarendezésre. Meg kell találnia azokat a forrásokat, amelyekből egykor táplálkozott. Újra meg kell tanulnia a csendet, a szemlélődést, az emberi kapcsolatokat, a természet közelségét, az imádságot, az önmagával való békét.

Németh László gondolkodásában az ember értékét nem a külső siker adja, hanem a belső növekedés. A kiégés talán éppen azért is figyelmeztető jel, mert megmutatja: valahol elvesztettük az egyensúlyt. Túl sokat akartunk tenni, és közben elfelejtettünk lenni.

Az emberi élet nem versenyfutás, ahol az győz, aki a végén teljesen kifáradva érkezik célba. Az élet inkább kert: gondozni kell, öntözni kell, időt kell hagyni neki. Aki csak aratni akar belőle, de nem ápolja, annak egyszer üres föld marad a kezében.

A kiégés ezért nemcsak egyéni probléma, hanem korunk tünete is. Egy olyan társadalom tükre, amely sokszor jobban becsüli a hajszát, mint a bölcsességet; a gyorsaságot, mint az elmélyülést; a látható eredményt, mint a láthatatlan belső munkát.

De ahol tűz volt, ott lehet újra fény is. A hamu alatt gyakran ott marad egy parázs. A kérdés nem az, hogy elégett-e valami bennünk, hanem hogy találunk-e még elég alázatot ahhoz, hogy újra tápláljuk azt a tüzet, amely nem pusztít, hanem világít.

 

 

Oldal: A kiégésről
RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA GYERGYÓDITRÓ - © 2008 - 2026 - ditro.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat