---

 

Ki viszi át az elkötelezettséget?

 

Szeptemberben, miután a természet érett gyümölccsel töltötte meg a kertészkedő gazdák raktárát s a kertek – termésüktől megszabadulva – készülnek a jövő év feladataira, megszólaltak az iskolák csengői, hogy a nyári napsugárban fürdő, pihenő tanítókat és diákokat munkára, fegyelemre és imádságra szólítsák.

            Az élet normális útja a növekedés és a munka. Míg az édes erdei szamóca és a gyerekszájat feketére festő áfonya a vad természet urának ajándéka, melyet az embernek csak be kell gyűjtenie, az emberteremtett kultúrák gyümölcsei az édenkeretet vesztett, de oda visszasóvárgó ember verejtékes munkájának megszolgált, Istentől megáldott jutalma.

            A nyári érettségi és pótérettségi tanulságos történetei arra figyelmeztetnek, hogy az iskola csemetekertjében zajló munka sem hiábavaló időtöltés vagy fáradozás. A gyümölcstermesztő kertészeknek meg kell állniuk minden fa mellett, és felelniük kell mindenik terméséért. A számonkérés kosara csak akkor telik meg édes gyümölccsel, ha a négyéves növekedés és készülés folyamán megfelelő szorgalommal és komolysággal, elkötelezetten dolgoztunk a terméshozamért.

            A szántóföldet a munkás és elkötelezett kertészek már ősszel fölszántják, s jó maggal vetik be a jövő évi termés reményében, s aki ismeri a mezőgazdaság és a kertészet ősi kultúráját, tudja, hogy a szorgalmas természet méhében egy percig sem szünetelő öntudatos vetés a hideg télen győzedelmeskedve tavasszal a természetet virágba borítva hirdeti az élet győzelmét.

            Az iskola padjaiban ülő diák ilyen öntudatosan elvetett mag, elültetett csemete, aki csak a nem értő szemében vegetál. Az élettel és az életért kegyetlen küzdelmet vívó szülők azért hozták gyermekeiket az iskola csemetekertjébe, amiért a fát elültetik a kertbe s a magvető elveti a magot a földjébe, a fogantatás, az oltás, a fakasztás, a virágzás, a növekedés, az érés és a gazdag termés reményében, mely a belefektetett és ráfordított munka függvényében valósulhat meg. A  tudományok kertjébe ültetett embercsemete nem passzív, szenvedő alanya, hanem cselekvő munkása fogantatásának és növekedésének. Elhízott, kövér ösztöneivel meg kell küzdenie, s vadhajtású természetét az iskola metszőkése alá kell tartania, hogy beoltódhasson a hivatások és a tudományok nemes fajtáiba, s maga is minél nagyobb koronát vethessen.

            Az iskolai növekedés és emberi érvényesülésünk titka, rendes körülmények között az elkötelezett munka, ami nélkül senki nem lehet tudós tanár, hiteles pap, életet mentő orvos vagy nevelő szülő. Ahhoz, hogy gazdagítsuk Földünket, elkötelezetten dolgoznunk kell az iskola első osztályától, annak első napjától. Minden iskolai év kezdetén arra vállalkozik a lelkes diáksereg és a fejlődés zászlóját hordozó tanárhad, hogy megküzdve a vad természet köves talajával, termőfölddé törje lelkének tunya ugarát, hogy a megfogant élet benne minél mélyebb gyökeret verhessen, s a növekedő elvárásokkal rávárakozó életben a helyét megállhassa, feladatát teljesíthesse. Németh László a Ha most lennék fiatal című írásában vallja: „De ha ma lennék fiatal, inkább az élettel, az életben útjukat kereső nagy emberi érdekekkel próbálnám azonosítani magam. Úgy tekinteném, mint szívós gyökereivel kemény kövek közt tapogatózó növényt, s magam is vele csinálnám fényt nyomozó, sziklát őrlő, szívós és tétova munkáját.”

            Sajnos a némethlászlói elkötelezett megismerési vágy és tanulási láz még a szellem műhelyeiben, az iskolákban is kialvóban van. A diákokat is kiszolgáló szórakoztató televízió, a gyors, de csak felszínes tájékoztatással bíró világháló birodalmában ködbeborult és elhomályosult az egyszerű munkásemberhez jobban hasonlító tudós tanár és az érdeklődő diák alakja, akik dolgaikban mélyedve egyébről megfeledkeznek, s mint mellékterményt kapják meg, melyet maguk is szerencsés véletlennek tekintenek, az eredményt s vele a sikert.

            A nálunk is egyre jelentkező kényszerű tőkésvilág megfordította a viszonyt a termelés és az élet, fogyasztás közt.  Régen az emberek azért termeltek, hogy élhessenek, ma azért élnek, hogy fogyasszanak. Ha új autót, színes televíziót, modern számítógépet s bele játékprogramokat gyártanak: akkor a polgár azt kötelességének érzi, hogy megvegye. S e termékek megszerzése közben el is telik az élete. Szórakozásaink megválasztásában azonban megmaradt a szabadságunk. Ezért hát, ha valahol, hát itt kell ma magunkért küzdeni. Önuralommal.

            Tanácsot, programot adni, hozzá egy más nemzedék fiataljainak, bajos és hálátlan feladat. Mert az értékek ilyen mérvű torzulásában már nem is tanítókra van szükségünk, hanem tanúkra: elkötelezett tanárokra és elméjüket rájuk szegzett bátor tanulókra.

            Ezért hát kérdezem, ki viszi át a foga között az elkötelezett, becsületes munkát?    

 

 

Baróti László-Sándor

           

 

Oldal: Tanévnyitóra
RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA GYERGYÓDITRÓ - © 2008 - 2024 - ditro.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat