Az értelmes élet táplálékai

Minden esztendőben júniusban, amikor a tűző nap érleli az életet tápláló búzafejeket, a tanév végén ballagva visszatekintünk a megtett útra, s az elvégzett munkától diadalittasan egy pillanatra kíváncsian megnyitjuk az iskola ajtaját mint kenyeret sütő asszony, amikor leégett a kemence tüze, a szükséges időt kivárva elveszi annak szájától a torlaszt s örömmel veszi számba a búbos kemence forró pitvarában a tésztából ropogós héjúvá, foszlós bélűvé lett kenyeret.

Az iskola kemence, benne a jövendő kenyerei készülnek a forró, évekig sütő munka füstölgést nem tűrő tüzében, amelyben – ha jó lisztből készült a tészta s jó kovásszal erjesztették – életet tápláló kenyerek sülnek.

Idén is sok diák ballag tovább az iskola forró pitvarából, hogy miután az iskolai rend és a jézusi tanítás szellemében önmaga is másokat táplálni képes lélekké érett, kilépjen, s az emberiség nagy terített asztalán az itt szerzett táplálékból ízes eledelt kínáljon a szegény szemű, szegény szívű, az élet harcában elfáradt és segítséget váró testvéreknek.

Ahogyan a tápláló kenyér nélkülözhetetlen az asztalon, olyan az elkötelezett, szolgálatra kész fiatal ember is a társadalom terített asztalán. Halála előtt Jézus tápláló kenyérnek mondta testét, s életet serkentő italnak kiontott vérét, mert jelen akart maradni mindenütt, ahol emberek élnek, hogy tápláló eledele legyen annak a munkának és építő küzdelemnek, amely közös feladata minden embernek.

A család addig marad otthon, amíg kenyér van az asztalon.

A közösség és a nép addig érzi jól magát szülőföldjén, otthonában és templomában, amíg vannak olyan emberek, akik adni mernek, adni tudnak önmagukból – hiszen különben elapadnak a házak, megdagadnak az utak, elnémulnak a harangok, s zajosak lesznek a temetők.

Ahogy a kenyér a legfontosabb mindennapi táplálékunk, életünknek értelmet adó forrása is. Ezért kiáltott fel a száz éve született József Attila: „Mondd, mit érlel annak a sorsa, kinek bajszán nem billeg morzsa, kinek nem jut kapanyél?" Az életnek csak úgy lesz értelme, ha lesznek papok, akik megmutatják azt az embereknek, ha lesznek tanítók, akik megtanítják arra a gyermekeket, ha lesznek édesapák és édesanyák, akik hisznek abban, hogy van értelme a szülőföldön maradni, gyermeket hozni a világra s őt az értelmes élet szolgálatába állítani.

Az értelmes életet élő társadalomnak ezért szükségképpen keresztül kell mennie az iskolán, ahol a tudós és elkötelezett tanárok nagyítóval tárják az ifjabb nemzedékek elé az élet apró titkait, és segítenek nekik, hogy felfedezhessék létünk bonyolult molekuláiban az értelmes élet apró összetevőit, hogy majd az iskola pitvarából kilépve ők maguk is rá tudjanak világítani testvéreik életének értelmére.

Kisebbségi sorsban élő közösségünk különös gondja kell hogy legyen az iskola, a nevelés, minden igyekezetével törekednie kell arra, hogy az olcsó és híg, de annál népszerűbb életmódot és erkölcsöket sugalló világunkból, melynek egyetlen istene a pénz, mely neki azonnal megteremtheti a kényelmes, önmagát imádó életet, tanítványait s általuk a társadalmat a küzdelmes munka árán megszerzendő tudás és a tiszta erkölcsök útján elérendő értelmes életvitel felé vezesse.

Az iskola ezen igyekezetében a történelem során a nevelésben és oktatásban jelentős eredményeket felmutató egyházunkra támaszkodik, mely most kis térségünkben kéri vissza elkobzott iskolaépületeit, hogy egy eldurvult és minden hitet nélkülöző korszak után ismét az értelmes és Istenben bízó világ kemencéje lehessen, ahonnan kikerülhet egy megújult társadalom és benne az új ember, aki ismét Isten sértetlen teremtményeként tekinti önmagát és szolgálja a testvéreit.

Baróti László–Sándor

 

 

Oldal: Évzáró, kicsengetés
RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA GYERGYÓDITRÓ - © 2008 - 2024 - ditro.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat